Lantos Judit kerámiái

Lantos Judit keramikus munkáival szemezek már egy ideje, akárcsak az Artica termékeivel, nem sokára sorra kerülnek ők is. Minden esetre Judit kerámiái már régen felkeltették a figyelmemet, nagyon bírom humoros, vidám darabjait épp úgy, mint a klasszikusabb vonalat követő vázáit, dísztárgyait.

A tegnap a WAMP-ra szigorúan ajándékvásárlási szándékkal mentünk, nem azért, hogy magunknak mindenféle kis ajándékokkal kedveskedjünk. Ez az elhatározás abban a pillanatban foszlott a nagy semmivel egyenlővé, ahogy Judit munkával ismét összetalálkoztunk.  A régebbről már ismerős kerámiák mellett most láttam először Judit ékszereit. Meg is jegyeztem, hogy ezt muszáj lesz megvennem, később kitalálom majd, ki kapja ajándékba. Judit mosolygósan megjegyezte, hogy szerinte tartsam csak meg. Úgy is lett, az óta itt lóg a nyakamban.

Lantos Judit

Lantos Judit a Budapesttől 20 km-re fekvő Szentendrén él és dolgozik. 1988 óta foglalkozik kerámiával. Évekig dolgozott iparművészek műhelyeiben, ahol megtanulta a szakma alapvető technikáit. (Korongozás, öntés, préselés, felrakás stb.) Ma főleg öntéssel készíti használati és dísztárgyait. Különböző anyagokkal dolgozik, az agyagtól a porcelánig. A Kézműipari Szakiskolában 2003-ban tett keramikusi szakvizsgát. Ekkor hozta létre önálló műhelyét Szentendrén. 2006-ban megalapította a Szentendrei Keramikusok Egyesületét. A társaság elnökeként 18 kollégájával együtt számos kiállításon, és rendezvényen vesz részt.

Lantos Judit

Lantos Judit

Lantos Judit

Juditot A kerámia több irányzata is vonzza. Elsősorban a letisztult, olykor humoros design tárgyak, illetve a 60-as, 70-es éveket idéző színes retro tárgyak érdeklik. Ez utóbbiaknál (szemben a hófehér design tárgyakkal), szívesen kísérletezik új, furcsa hatású mázak előállításával.

Lantos Judit

 

Most pedig következzen egy rövid válogatás a kedvenceimből:

Lantos Judit

Fogpiszkálótartó Tüsi Punk, 11 Cm


Lantos Judit

Gyűrt pohár, fajansz, 9,8 cm


Lantos Judit

2 db sütipecsét papírdobozban, recepttel, porcelán / a doboz mérete 4×5,5×10,5 cm/


Lantos Judit

Tojásszétválasztó, porcelán, 8,3 x7,8

 

Lantos Judit

Citromfacsaró, fajansz, 12×5 cm

 

Judit munkái megtalálhatók többek között a Magmában, az Insituban, a Ráday Galériában, a Szupernovában és természetesen a legközelebbi WAMP-on,  december 19-én a Millenárison.

Ha közvetlenül Judittal szeretnétek kapcsolatbalépni, weboldalán keresztül tudtok üzenetet küldeni!

www.lantosjudit.hu