Kedvenc kiscsoportunk – Kiscsoportos játékok

Saját maguk szórakoztatására és fejlesztésére jött létre a Kiscsoportos játékok közössége, melynek keretében fiatal kreatív alkotók egy-egy ismert filmhez készítenek újragondolt plakátokat, melyek legtöbbször simán ezerszer jobbak, mint az eredetiek!

Menráth András – Fargo
Király Krisztián – Fargo
Sebesvári Soma – Fargo

Egy MOMÉ-s kurzus keretében ismerkedtem meg az egyetem animáció szakos hallgatóival, illetve néhánnyal közülük, és kedvességükkel, nyitottságukkal egyből nagy kedvenceim lettek. Született a dologból néhány Facebook-barátság is, ennek köszönhetően fedeztem fel a srácok kedves-szellemes önképző körét a Kiscsoportos játékokat.

Klement Csaba – Mars Attacks

A már egy éve működő csoportban fiatal animációsokat, képregényeseket, illusztrátorokat, kreatív alkotókat találunk, akik hobbi alapon minden héten meghatározott tematika (azaz filmcím) alapján készítenek új plakátterveket az ismert filmekhez. Az új plakátok nem egyszer sokkal szerethetőbbek, ötletesebbek és igényesebbek a filmhez készített eredetieknél, természetesen az illusztráció, mint műfaj eleve sokat hozzátesz a dologhoz, az alkotás öröme és a munka szeretete pedig sugárzik a rajzokból! De nem csak illusztrációról van szó, hiszen születhet animáció, gif, vagy szkeccs is az adott témából kiindulva, a csoport minden munkát örömmel fogad.

Ásmány Zoli – A majmok bolygója
Pintér Márk – A majmok bolygója
Marjai Petra – A majmok bolygója
Király Krisztián – Once upon a time in the Planet of the Apes
Takács Anikó – A majmok bolygója

A tematikus közös alkotás lehetőséget teremt a csoport tagjainak a közös fejlődésre, egymás ötleteinek értékelésére, egymás munkáiból való inspirálódásra és nem mellesleg szórakozásra is, hiszen egy-egy filmhez természetesen több plakát is készül és rendkívül izgalmas lehet megnézni, kinek melyik jelenet ragadta meg a fantáziáját, indította el a kreativitását és mit hozott ki a dologból.

Bucsi Réka – Where the Wild Things Are
László Márk – Where the Wild Things Are
Bárány Dani – Where the Wild Things Are
Király Krisztián – Where the Wild Things Are
Klement Csaba – Where the Wild Things Are

A csoporthoz tulajdonképpen bárki csatlakozhat, akit a Kiscsoport a munkái alapján beválogat az eredetileg baráti alapon szerveződött csapatba, melynek nem titkolt szándéka egyébként, hogy a jövőben zenekarok, tematikus programok felkérésére is készítsenek munkákat, így lépve a nagycsoportba. Az elkészült alkotásokat a Kiscsoport Facebook oldalán és blogján követhetjük nyomon, ami nem csak nagyszerű szórakozást nyújt időről-időre, de abban is segít, hogy hova forduljon az ember, ha kreatív képi megoldásra, grafikára, plakátra, vagy illusztrációra van szüksége.

Juhász Márk – Batman
Klement Csaba – Batman
Sebesvári Soma – Batman
László Márk – Batman
Bárány Dani – Batman
Király Krisztián – Batman
Takács Anikó – Batman

 Ha pedig élőben szeretnétek megtekinteni a Kiscsoport alkotásait, most pár hétig erre is van lehetőség, az Odeon Undergroundban (Budapest, Teréz krt. 30.) ezekben a percekben nyílik meg a csapat első önálló kiállítása, szeretettel ajánljuk!

facebook.com/Kiscsoport

zp8497586rq