Gardrób Közösségi Ruhavásár – Szombaton az Akvárium Klubban

Kinek ne lenne otthon számtalan ruhadarabja, melyet megunt, kinőtt, sosem vett fel, de sajnálja kidobni, mert többre érdemesnek tartja őket annál?  Egy hirtelen gondolattól vezérelve pattant ki a ruhavásár ötlete a szervezők fejében, melyet a nagy sikerre való tekintettel április 27-én, szombaton immáron hatodik alkalmommal lát vendégül az Akvárium Klub.

Minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a Gardrób Közösségi Vásár véglegesen megtalálta helyét a budapesti rendezvény-naptárban. Alig fél évvel az ötlet megszületése után a havi rendszerességű rendezvény Budapest egyik fontos, közösségi megmozdulása lett. Az asztalok napok alatt kelnek el, a vásárlók pedig rájöttek, hogy érdemes inkább havonta egyszer a Gardróbon körülnézni, mint feltétlenül ragaszkodni a vadiúj darabokhoz. A Gardrób igazi kincsvadászat, a ruháknak története van, az alkalmi árusok pedig szeretettel – néha pedig egy-egy süti kíséretében – adják el kedvenc darabjaikat új tulajdonosaiknak.

A látogatók egy limonádé kíséretében napozhatnak egy jót az Akvárium teraszán, majd válogathatnak a több mint, 100 árus portékái között. Az április 27-i Gardrób szombaton, 11-16 óráig Budapest közepén, az Akváriumban immáron a tavaszt ünnepelve, nyitott kapukkal várja a látogatókat!

A szervezők ismét gondolnak a rászorulókra is, így az árusok által otthagyott ruhákat ezúttal az Age of Hope alapítványnak ajánlják fel.

6. Gardrób Közösségi Ruhavásár

2013.04.27 – 11-16 óráig

Akvárium Klub: 1051. Budapest, Erzsébet tér

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/403927663027403/