Wallpeople Budapest – 'Music Edition'

A Wallepeople egy barcelonai gyökerekkel rendelkező, városok és lakóik összefogásán alapuló művészeti kezdeményezés, amely összehozza az embereket. Egy adott időpontban, egy adott helyen, egy órára, bárki a szabadtéri, pop-up galéria kiállítója lehet! Idén tavasszal Budapesten a LeCool és a We Love Budapest szervezésében megvalósuló esemény tematikája a zenét járja körül.

2010 Áprilisában szervezték meg az első Wallpeople eseményt, akkor kifejezetten a fotográfiára koncentrálva. 10 város és közel 1500 résztvevő csatlakozott az első kezdeményezéshez, több mint 5000 fotót összegyűjtve. 2011-ben a cél az volt, hogy a “Boldogság Falát” hozzák létre, így ebben az évben arra kértek mindenkit a szervezők, hogy olyan képeket hozzanak, amely ezt a nagyszerű érzést fejezi ki. A széleskörű kommunikációnak, és a közösségi oldalaknak hála, tavaly a városok és a résztvevők száma is a duplájára nőtt. Tavaly, több mint 30 országban, több mint 7000 résztvevője volt az eseménynek, míg idén már 45 város vesz részt a kezdeményezésben! A projekt mögött Pablo Quijano és David Marcos áll, két kreatív, akik szívvel-lélekkel támogatják a szabad művészeteket.

A Wallpaople idei rendezvénysorozata a zenéről szól. A zenében az a legfantasztikusabb, hogy nincsenek határai: minden egyes kultúra szerves része, és bármilyen más művészeti ággal vígan keveredik. Ezt ünnepelendő, kétféle képpen járulhatsz hozzá idén a Wallpeople nagyszerűségéhez:

Hogyan vehetsz részt a Wallpeople 2013-as, „Music Edition“ eseményén?

1. Értelmezz újra egy dalt, zeneszámot, bármilyen Neked szimpatikus formában: illusztráció, fotó, szöveg, festmény, kollázs, post it… 
2. Alkoss bármit, nagy általánosságban, a zenével kapcsolatban: Például: tisztelgés egy zeneszerző előtt, egy zenés pillanat az életedből, a kedvenc stílusoddal kapcsolatban valamit… 

  • 2013. június 1-én, szombaton gyere el a Fröccsterasz hátsó falához a megfelelő időben, és hozz magaddal egy általad alkotott képet, festményt, rajzot, bármilyen alkotást.
  • Minden típusú munkát szívesen látnak a szervezők: rajz, festmény, illusztráció, fénykép, kollázs, képregény, képeslap, origami, post-it, vers…
  • Figyelem! Csak olyan munkákat fogadnak el, amik kifüggeszthetők, és nem nagyobbak, mint 1 x 1 méter!
  • Lesz a helyszínen bluetack, de nem árt, ha hoztok magatokkal Ti is!
  • A munkákat egymás mellé ragasszátok, nem elfedve, eltakarva a másikat!
  • Az esemény végén, mindenki megcsodálhatja a kész „kép-falat”, majd ki-ki elviheti a saját munkáját, de cserélgethet másokkal is! Írjatok bátran üzeneteket is egymásnak!
  • A ragasztás végét sípszó jelzi majd, csak úgy, mit a kezdetét!
  • A pop-up kiállítás végén szabad a vásár, mindenki azt az alkotást viszi haza magával, amelyiket csak szeretné!

Kérünk Titeket, ne hozzatok munkákat, amelyek:

  • Amiket csupán szöggel, vagy kampóval lehet felakasztani! A fal nem sérülhet!
  • Politikai, társadalmi kritikát fejeznek ki, jelenítenek meg!

Az eseményről képek készülhetnek, amelyek később megjelenthetnek a médiában!

További információ:
Web: www.wallpeople.org
Facebook: http://www.facebook.com/WallpeopleOfficialPage
Twitter: http://twitter.com/Wallpeople

zp8497586rq