Margitutcakilenc

Néhány napja nyitotta meg kapuit a Margitutcakilenc. A Margit híd budai hídfőtől néhány perces sétával megközelíthető kávézó-étterem-közzöségi tér és áruda különleges adottságaival a Káli-medence hangulatát varázsolja a Margit körút tőszémszédságába. Varázslatos!

Talán emlékeztek még, éppen egy éve írtunk arról, hogy a Margit utca kilenc szám alatt különleges termelői piac, művészeti tér és közösségi szórakozóhely nyílik. Az eredeti tervek szerint őstermelőknek biztosított volna rendszeres lehetőséget a hely hangulatos piac formájában a bemutatkozásra, és már úgy is volt, hogy tavaly nyáron megniytja kapuit, de különféle adminisztrációs bonyodalmak miatt sajnos egy évet kelle tt rá várnunk.

Hétvégén a Gülbaba türbéjénél sétáltunk, és a lefelé vezető úton lettünk figyelmesek a kiírásra, hogy a közelben kávézó nyílt. Kíváncsian követtük a táblát és legnagyobb meglepetésünkre egy kapun át a lépcsőn lesétálva a Margitutcakilenc kertjében kötöttünk ki. Így tudtuk meg, hogy a kávézó nyitva van és ennél jobb helyre nem is vetődhettünk volna.

Akik hozzám hasonlóan nyáron elvágyódnak a belvárosból, de mégsem tehetik meg, hogy ne legyenek itt, remekül fogják magukat érezni a Margitutcakilencben. A kertben üldögélve az ember valóban úgy érzi, hogy egy szempillantás alatt valamilyen csoda folytán a Káli-medencébe repítették. Csend van itt és nyugalom, a Margit körút zaja meglepő módon egyáltalán nem hallattszik a kertben és a hely gazdái olyan baráti kedvességgel fogadnak minden betérőt, aminek nehéz ellenállni.

Emellett pedig minden, amit itt kapunk rendkívül finom. Szűretlen bioalmaszörppel, citromos mandulás máktortával és török kávéval kezdtük az ismerkedést, és mivel a nagy sikerre való tekintettel másnap is visszatértünk, volt alkalmunk kipróbálni a ház biojoghurtjait (minden ízben mosolyognak ránk a hűtőből) és a tökmagolajos sajttálat is házikenyérrel. A keserű méz kézműves sörei is nagy örömet okoztak, különös tekintettel a búzasörre, de emellett fiom borokkal is készülnek a vendéglátók, és a kapható ételek-italok mind hazai termelők kismanufaktráiból érkeznek ide.

A telek korábban így nézett ki:

Ebből a sok jót nem ígérő romos foghíjtelekből alakította ki a Blokk építészműhely a hely mai megjelenését. Az építészeti jelleget a natúr fa felületek, a látszó csapolások és el nem titkolt részletek szép megoldásai határozzák meg, a természetes hatást az anyaghasználat is erősíti – nyers beton, bontott tégla, egyszerűen szürkére mázolt falfelületek hansúlyozzák a tulajdonosok letisztul ízlését és engedik érvényesülni a sok-sok virágot, és zöld növényt a kertben.

Ha szeretnétek elvonulni a zajos városból, ha nyugalmas munka- vagy találkozóhelyet kerestek, ha különlges termelői finomságokra vágytok vagy csak unjátok már az ugyanolyan budapesti helyek sokaságát, ugorjatok be a Margitutcakilencbe és garantáltan visszajáró vendégek lesztek Ti is!

facebook.com/margit9

zp8497586rq