Inspiráló Designelméleti Estek a Toldi Klubban

Különleges új eseménnyel gazdagszik december elejétől a budapesti designélet – a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Designelmélet MA szakának szervezésében havi rendszerességgel jelentkeznek a jövőben az IDE – Inspiráló Designelméleti – estek. December 6-án, első alkalommal KÉP témában mutatkozik be három fontos alkotó, illetve alkotó csapat – Farkas Annával, az Ív & Candie alkotópárosával, illetve  Ruska László és Ringeisen Dávid animációs alkotókkal ismerkedhetünk meg a Toldi Klubban, jövő pénteken.

A MOME-n 2011-ben indult el a Designelmélet MA szak, melynek célja olyan szakemberek képzése, akik a design, a vizuális környezet és a tárgykultúra komplex elemzésével, közvetítésével foglalkoznak. A négy félév során a kutatás hangsúlyos szerepet kap, mely lehetőséget nyújt arra, hogy a hallgatók megismerjék a design intézményrendszerét, együttműködjenek tervezőkkel, szakmai kapcsolatokat építsenek, illetve hogy sokoldalú elméleti tudásukat a kép-, tér-, és tárgyalkotás területén alkalmazzák. A design elméleti megközelítése, történeti feldolgozása és kritikai reflexiója elősegíti, hogy a vizuális kódok, a tervezett környezet érthetőbbek legyenek, mely egy nyitottabb, érzékenyebb befogadói közeget teremt a tervezők számára.

Az Inspiráló Designelmélet kezdeményezése azzal a céllal jött létre, hogy ismert hazai alkotók aktuális munkáit kontextusba helyezve platformot teremtsen a tervezői és a teoretikus gondolkodás számára. Az eseményeken az érdeklődők bepillantást nyerhetnek elmélet és gyakorlat kapcsolatába, a kritikai megközelítés fontosságába és az elmélet értelmező-közvetítő szerepének jelentőségébe. Az estek során (leendő) elméleti szakemberek beszélgetnek tervezőkkel, a hallgatóság megismerkedhet a hazai designszcéna legfrissebb alkotásaival , választ kaphat számos kérdésre és lehetősége lesz személyesen is megismerkedni az alkotókkal, a hallgatókkal és a szak képviselőivel is. A dialógust a közönség is alakíthatja: az esemény a prezentációkkal és a designelmélet képzéssel kapcsolatos kérdések, vélemények informális fóruma.

2

Az első alkalom programja:

Inspiráló Designelméleti Est – Kép

2013. 12. 06. 19:00, Toldi Klub

Előadók:

Farkas Anna (A Zeneakadémia új arculata)

Ív & Candie (Gáldi Vinkó Andrea és Szombat Éva fotográfusok közös projektje)

Ruska László & Ringeisen Dávid: Paperworld (A WWF Magyarország imázsfilmje)

 

 

Az előadások után zenél: RAPSAAM

A korán érkező vendégek háromféle kekszet kóstolhatnak meg a Süti jóvoltából.

Az esemény Facebook oldala itt található: https://www.facebook.com/events/1390580254520685/