Szalay Tihamér fapipái

Mindig rendkívül izgalmas egy ígéretes karrier kezdetén bepillantani egy-egy alkotó munkásságába, és a későbbiekben nyomon követni, hogyan alakul az illető pályafutása. Egy kedves ismerősöm hívta fel a figyelmem Szalay Tihamér alkotásaira. Tihamér  itthon végzett építészként  és jelenleg Dániában él, ahol bútorokat és szépséges pipákat készít fából. Pipáinak különlegessége letisztult, egyszerű és nemes formáiban, finom kidolgozásában és abban a szeretetben rejlik, melyet egy igazi pipás tud csak minden egyes darab megmunkálásába fektetni.

4 10 6

Szalay Tihamér Erasmus ösztöndíjjal töltött fél évet a dán Horsensben egyetemi évei alatt. Ezt követően egy passzív félév várt volna rá itthon, amihez semmi kedve nem volt, ezért inkább egy dán népfőiskolán folytatta tanulmányait, ahol megismerkedett feleségével. Hazaköltözve befejezte az egyetemet, majd építészként dolgozott, de hamar kiderült, hogy az számítógépes tervezés nem az ő világa.

Hiányzott a munka kézzelfogható eredménye fölött érzett büszke elégedettség, a kézi munka öröme, ezért Tihamér régi álmát megvalósítva az asztalos szakma keretében ötvözte a kreatív munkát a kézművességgel, mindezt azonban már újra Dániában. A szakiskola elvégzése után jelenleg inasként dolgozik egy bútorgyártó cégnél, emellett pedig saját műhelyében készíti gyönyörű pipáit és bútorait. Tihamér álma, hogy az inasévek befejeztével önállóvá válva műhelyében faragja-építse saját tervezésű bútorait és pipáit.

13 15 12

Tihamér maga is hódol a pipázás szenvedélyének, így adódott a pipakészítés ötlete. Korábban is faragott már pipát, de komolyabban az asztalossággal párhuzamosan kezdett fapipák gyártásával foglalkozni, és egyre jobban beleszeretett, belemélyedt ezeknek a különleges tárgyaknak a világába. Számára a pipakészítés varázsa a pipázás rítusának különlegességében rejlik – ahogy az apró részletek, a tűztér kidolgozása, a füstjárat hossza, formája és kiképzése, a fa anyaga, száliránya mind-mind lényegesen befolyásolják a pipázás élményét és annak minőségét. Ráadásul a pipa újra egyre inkább divatos tárggyá válik, az elhivatott pipások identitásának meghatározó elemét alkotja a tárgy maga és a hozzá kapcsolódó rítusok.

3

Kíváncsian várjuk a pipa-karrier jövőjét és egyúttal sok sikert is kívánunk Szalay Tihamérnak Dániába!