Ego Trip a Trafóban

Réti Anna és az izraeli Ido Batash közös koreográfiája, hat ország táncosaival: Ego Trip, február 27-én és 28-án este 8-kor a Trafóban. Az Ego Trip kiinduló pontja az ember mentális és fizikai korlátainak érzékelése és megfogalmazása. Az ember születése pillanatától kezdve egész életén keresztül a saját maga és a körülötte lévő világ megismerésén dolgozik. Testi és szellemi fejlődésünk során igyekszünk korlátainkat kitágítani, de ehhez előbb meg kell ismernünk őket. Az, ahogyan viszonyulunk ezekhez a korlátokhoz, jelentősen befolyásolja fejlődésünk ritmusát.

3

Réti Anna és Ido Batash 2011-ben találkozott először Hollandiában, a Random Collision Alapítvány által szervezett Trilogy Project keretében, ahol Anna a Vis-à-vis – találkozások A-val című szólóprodukcióján dolgozott. A rezidenciaprogramban három fiatal koreográfus kapott lehetőséget arra, hogy egy közös estén egy-egy új, rövid darabot alkothasson és mutathasson be a groningeni Grand Theatre-ben és a hágai Korzó Színházban. Miután Réti Anna és Ido Batash megtekintették egymás munkáját, mindketten úgy érezték, hogy sok bennük a közös vonás. Bár máshonnan közelítenek egy-egy téma megfogalmazásához, mégis hasonló dolgok inspirálják őket, így szinte azonnal felmerült bennük az együttalkotás ötlete.

Első közös munkaperiódusukat 2013 áprilisában tartották, mely magában foglalt egy nemzetközileg meghirdetett felvételit és egy két napon át tartó, a rezidencia kutatási eredményeit feldolgozó intenzív, nyílt workshopot. Felhívásukra több mint 90 jelentkezés érkezett a világ minden tájáról. A következő, szeptembertől november végéig tartó alkotófolyamatban már a jelentkezők közül kiválasztott alkotócsapat tagjaival folytatták a műhelymunkát és tartottak munkabemutatót a SIN Kulturális Központban. Ego Trip című új darabjuk az ego működési mechanizmusának megismerésére irányuló kutatás, melyben az egyén önmagához és másokhoz való viszonyát vizsgálják. Az idő és a jelen pillanat rendkívül fontos szerepet játszik az egész darabban. A művészek bevallása szerint a jelen pillanathoz való viszonyuk határozza meg viszonyukat magunkhoz, illetve korlátainkhoz. A nagy kérdés számukra az, hogy el tudják-e fogadni a jelen pillanatot, meg tudják-e élni azt, vagy gondolataikon keresztül inkább múltukban vagy jövőjükben léteznek. Réti Anna 2012-ben Lábán Rudolf-díjat nyert.

A Trafó felajánlásának köszönhetően 2 db jegyet sorsolunk ki a február 28.-i előadásra, melyeket a Trafó pénztárában az előadás előtt vehettek át. A játékban való részvételhez a következő kérdésre várjuk a választ: Hol találkozott először Réti Anna és Ido Batash? A válaszokat a jatek@stilblog.hu email címre várjuk február 27-e este 8 óráig. 

2

Az Ego Trip című előadás – portugál, belga, magyar, kanadai, lengyel, német táncosokból álló csapat – tagjai:

Réti Anna – A korábban Jozef Nadj, a holland Conny Janssen, a belga Karine Ponties és a portugál Paulo Riberio előadásaiban fellépő, kétszeres Lábán-díjas Réti Anna 2005 óta készít önálló szólóprodukcióikat.

Ido Batash – A legjelentősebb izraeli kortárstánc-együttesben, a Kibbutz Dance Companyban is fellépő táncos-koreográfus Ido Batash jelenleg az Alain Platel vezette Les Ballets C de la B társulatában táncol és a groningeni Random Collision rezidens koreográfusa.

Anton Berman – A moszkvai születésű fiatal zenész, zeneszerző és performanszművész, Anton Berman olyan neves külföldi színházak számára komponált már zenét, mint a Schauspielhaus Graz vagy a Theater Aachen. Az Isztambulban működő Bikeballet és Balletdesign alapítója és igazgatója.

Paweł Wiesław Duduś – A Lengyelországban született Paweł Wiesław Duduś Ausztriában alkotó szabadúszó táncos, aki a linzi egyetemen végezte tánctanulmányait.

Cseri Péter – Cseri Péter 2000-ben szerzett diplomát a Codarts Rotterdam táncszakán, ahol immár visszatérő vendégtanárként oktat, a linzi Landestheater és az arnhemi ArtEZ mellett.

Jasmine Ellis Jasmine Ellis kanadai táncos, koreográfus és filmes, aki 2008-ban költözött Európába. Főként Hollandiában, Németországban és Svájcban dolgozott. Táncfilmjeit sikerrel mutatták be világszerte.

Meszerics András – A Soharóza és a Halastó kórusok, valamint a Hungarian Soundpainting Orchestra tagjaként Meszerics András számos improvizációs és experimentális zenei projektben vett már részt fiatal kora ellenére. 2011-ben Rubik Ernővel közösen fellépett a TEDxYouth@Budapest eseményén és részt vett a 2012-es Contact Budapest fesztiválon.

Laura Eva Meuris – Az antwerpeni Royale Ballet-ban végzett Laura Eva Meurius 2010-ben szerzett diplomát táncosként és többek között dolgozott Anouk Vandijkkal, a Les Ballet C de la B társulatával. A tánc mellett fotográfiával is foglalkozik.

Ricardo Machado – A portugál születésű Ricardo Machado számos klasszikus, modern és kortárs tánckurzuson vett részt és többek között dolgozott Karine Ponties és Olga Roriz előadásaiban.

Az előadások Facebook oldalát ITT találjátok!