Rebeka és a papír

Molnár Rebeka diplomamunkával nem kisebb fába vágta a fejszéjét, mint az Írók boltja arculatának megújításába. Egyelőre nem teljes arculati megújulásról van persze szó, Rebeka a könyvesbolt kirakatának álmodott új megjelenést, melyet jövő hétfőn installál az Andrássy úton. Lássuk, miről is van szó…

7 6 8 5

[quote ]”A kirakat tematikusan egy klasszikus könyv megjelenésének évfordulójához kapcsolódik. A tematika első darabjának, a leghíresebb vámpíros könyvet, Bram Stoker Drakuláját választottam, ami 1897. május 26-án jelent meg először Londonban, ugyan ezen naptól lesz megtekinthető a kirakat az Írók boltjában. Az általam készített munka hasonlóan egy diorámához, a látvány síkokra szelésével és eltolásával illetve különböző világítási módszerekkel, a kép idő- és térbeli változását tudja érzékeltetni.” – olvasható Rebeka blogján.[/quote]

19 20

Az ötlet önmagában nagyon izgalmas, a papír, mint médium rengeteg lehetőséget rejt magában, az eleddig megvalósult részletek pedig azt gondolom, önmagukért beszélnek. Arról pedig, hogy mennyi idő, energia és kreativitás szükséges egy ilyen léptékű munka elvégzéshez, beszéljen az alábbi work-in-progress videó:

Nagy kíváncsisággal várjuk a hétfőt, az biztos, hogy elmegyünk és meglessük a munkafolyamatot és a végeredményről is beszámolunk. Most azonban vessünk még néhány pillantást Rebeka korábbi munkáira is, melyek sem fantáziában, szellemességben, sem szerethetőségben nem szenvednek hiányt.

9

A képen látható munka a Wind in the Willows című könyv borítójának a terve, Rebeka portfóliójának számomra legkedvesebb darabja. A munka Kenneth Graham klasszikus mesekönyvéhez készült a 2013-as Penguin Design Award keretében.

23 19

 Kedvenc karakterem, Mr. Toad, a szivaros béka:

16 17 18

De Ratty is nagyon jóvágású!

10 11 12

Rebeka portfólióját böngészve egy korábbi munka is felkeltette az érdeklődésemet, érdemes megfigyelni, hány apró, színes papírdarab alkotja Red Foxot! Mennyi idő lehetett ezt csodarókát elkészíteni, el sem tudom képzelni!

23 21 22 24 25 24

Nagyon várjuk, hogy élőben is lássuk Rebeka munkáját, sok sikert kívánunk a diplomaprojekthez és bízunk benne, hogy az Írók Boltjának kirakatát sok látványos munka követi majd!