Pimp My Pipe – Színes Város a FŐTÁVVAL

Tudjátok, melyik a föld fölött vezetett távhővezeték? Az a ronda és hatalmas alumínium kígyó, mely a meleg vízet szállítja a városi távfűtéshez, melegvíz-ellátáshoz. Funkciója elengedhetetlen a városi léthez, megjelenése azonban hagy maga után kívánnivalót. Míg ezek a vezetékek nem kerülnek a földfelszín alá, a FŐTÁV úgy döntött, hogy közösségi tervezési pályázat keretében újítja meg őket – elsőként a negyedik kerületi Elem utcában futó távhő-vezeték szépülhet meg.

 A Pimp My Pipe közösségi köztér színesítő projekt augusztus 18. és szeptember 15. között zajlik, melynek során a városlakók ötletei és szavazatai alapján szakmai zsűri dönt arról, miként újuljon meg a IV. kerületben található, föld fölött futó távhővezeték. A játék egy Facebook alkalmazás keretében zajlik, ahova a Játékszabályzat és Adatvédelmi nyilatkozat elfogadása után a játékban részt venni kívánók regisztrálhatnak. Profi grafikusok és lelkes csőszínesítők egyaránt jelentkezhetnek. A nyertes pályaművet a Színes Város, az ország első legális köztérszínesítéssel és tűzfalfestéssel foglalkozó csoportja valósítja meg. A csoport tagjai mára már több mint 15 ezer négyzetméternyi felületet tettek színesebbé falfestményeikkel.

1

Aki szeret alkotni, annak most új lehetőséget jelenthet a lakótelep melletti FŐTÁV cső lefújása. A Filatorigát legális fala után, végre van még egy olyan felület, ami széppé teheti a város összképét. Remek ötletnek tartom a kezdeményezést, mert lehetőséget biztosít a fiatalok kreativitására és színesebbé teszi a várost. A másik pozitív szempont, hogy legálisan festhetnek a csőre a nyertes graffitisek, ráadásul elég nagy a felület, de ezt a Pimp My Pipe kilppben úgyis látni fogjátok. – mondj Busa Pista (Irie Maffia, Zuboly), a kampány egyik arca.

https://www.youtube.com/watch?v=Pk1cKGS0dAw&feature=youtu.be

Készítsetek egyedi designt, kezdjetek bele az applikációban található rajzprogrammal a csőszínesítésbe, vagy töltsétek fel saját grafikai szoftveretekkel készített alkotásaitokat. Aki az összegyűjtött szavazatokkal a legjobb ötven közé kerül, plusz a szakmai zsűri is az ő munkáját választja, a távhővezeték az ő tervei alapján fog megújulni, és emellett egy MacBook Air boldog tulajdonosa is lesz!

3

A szakmai zsűri a legkedveltebb 50 versenyzőből választja ki a 2. és 3. helyezettet is, akik egy-egy iPhone 5C (16GB) -t nyerhetnek, valamint a szavazók által legtöbb like-ot gyűjtő versenyzőt – különdíjasként – egy iPhone 5C (16GB) telefonnal díjazza a FŐTÁV. A szavazók között pedig kisorsolásra kerül egy iPod nano.

Nagyon örülünk, hogy részesei lehetünk ennek a kampánynak. Lakótelepen nőttem fel én is. Szerettem, csak jó élményem van ezzel kapcsolatban, de ettől függetlenül szerintem mindig szükség van minden olyan kezdeményezésre, ami feldobja a környezetünket. A graffitik mára elfogadott művészetként is működnek és az elkészült munkák sokkal szebbek, ha engedélyezett keretek között jöhetnek létre, hiszen a művészek nyugodtabban alkothatnak. A FŐTÁV csövei elég izgalmas felületet jelenthetnek a kampányban induló kreatív tehetségeknek. A nyertes majd igazán büszke lehet, hogy az ő műve díszíti az egyik Újpesti utcát és a profi körülmények között megvalósult kreációja, örömet ad az arra járóknak. – mondja Zsola (Teebag, Faktorlabor, S/M Digital Rec.).

A pályaműveket (maximum 10 db/fő) augusztus 18. és szeptember 15. között lehet feltölteni. A jelentkezési feltételeket, a játék pontos menetét, valamint a sorsolás részleteit a pályázat Facabook oldalán érhetitek el.