Vero ékszerdesign

A természet rengeteg csodával ajándékoz meg bennünket, kiszámíthatatlan és gyönyörű meglepetéseket kínál percről percre. Valakit túrázásra késztet, míg mást ékszer készítésére is inspirál. Így történt ez Lázár Veronika ékszertervezővel is, akit rabul ejtettek a tengeri kajaktúrái közben látott medúzák, kagylók, vízi liliomok, no, meg a végtelenség, s ma már izgalmas ékszerei hordozzák magukban e szépségeket és élményeket, az ékszereket pedig szerencsére ma már a világ minden táján hordják.

vero4

vero6

vero2

A Vero ékszerdesign története két évre nyúlik vissza, korábban építészként tevékenykedett ugyanis Veronika. Az építészet egyébként nagy hagyománnyal bír családjában, hiszen dédapja, nagyapja és édesapja is építész pályára lépett. Veró középületeket, ezen belül követségi épületeket is tervezett – például a brüsszeli nagykövet rezidenciáját, vagy a washingtoni magyar nagykövetséget –, ám a stílusos épületek világában nem tudta kiélni teljes mértékben magát, így aztán érintve a belső építészetet és lakberendezést végül az ötvösségnél kötött ki. A színesebb és finomabb ötvös szakmában már hiányérzet nélkül alkot, színek, formák és anyagok tekintetében egyaránt. Az új irány még ruhatárát is megreformálta, no, meg a vevők is örülnek a friss árnyalatoknak és szokatlan alakzatoknak. Természetesen mutatkozik igény kisebb és nagyobb, olcsóbb és drágább ékszerekre is, így folyamatosan ügyel rá, hogy kedvezzen az érdeklődőknek. Hiszen mindenkinek más méret áll jól, s a megengedett árkategória is el-eltér. Emellett persze az sem mindegy, hogy valaki épp az ékszerhez öltözik-e, vagy egy domináns ruhához keres visszafogott, ám a szettet erősítő ékszert.

vero17

vero9

vero11

vero10

Az ötvös hölgy munkáját két irányzat jellemzi, egyrészt a – merevebb építészetre visszakacsintó – geometrikus vonal, másrészt lágyabb, lazább ékszerek is készülnek kezei között, mint például a már említett plasztikus formájú tengeri állatok ihlette darabok. Ott jártamkor egyébként épp egy tengeri mezítelen csiga sugallta alkotásra, de számos másik állat foglalkoztatja még. Veró sok időt tölt a természetben, vízben és hegyekben egyaránt, a tengeri inspiráció is az egyik kirándulása során érkezett életébe. Felejthetetlen élményt jelentettek számára például azok a színes medúzák, amelyekkel Indonéziában találkozott egy tengertől levált, rendkívül sós, kicsit savas vizű tóban, ahol hihetetlen nagy mennyiségben pompáztak. „Már a víz alatt nagy ihlet élmény ért, úgy jöttem fel a víz alól, hogy elaléltam” – mesélte a csodától még ma is elbűvölve.

vero26

vero27

vero25

Fotó: Selmeczi Dániel

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

DCIM100MEDIA

vero1

De szintén hatalmas hatással voltak rá az óriáskagylók, korallok, vízililiomok, csigák és hullámok is, ma pedig többek között már Kanadában hordják örvendezve a különleges csillogású ékszereket. S ha már tenger, akkor a végtelen motívum sem hiányozhat alkotásaiból. Nagy kedvenceim a végtelenséget szimbolizáló ékszerek:

vero3

A tenger kollekció mellett találkozhatunk letisztult formákkal is, amelyeket még Bombay-ban is kiállítottak. Anyagok tekintetében leginkább ezüsttel dolgozik, illetve jegygyűrűk esetében arannyal is, műhelyében pedig külföldről beszerzett gyöngyök, korall gyöngyök, kövek, üvegmozaik őrlemények és plexik is sorakoznak, legújabb ékszerei pedig fát is tartalmaznak, például afrikai korallfát vagy ébenfát.

vero28

vero14

vero15

A rajzok és papírmodellek alapján készített ékszerek egyszerre szépek és praktikusak. Verót egyébként nem az hajtja, hogy eladja majd az ékszert, sokkal inkább maga az alkotás mozgatja, s általában mikor megpillantják rajta a kiegészítőket, egyből gazdára is kélnek. A saját ihletésű ékszerek mellett megrendeléseket is vállal, így születtek tematikus ékszerek például zenészeknek és sportolóknak.

vero16

vero18

vero18a

Veró nyáron négy hetet töltött kortárs ékszer kurzusokon Barcelonában, ahol olyan mesterektől tanulhatott, akik a Massana Egyetemen is tanítanak.

vero7

vero8

vero12

A Vero ékszerdesign remekeivel gyakran találkozhattok a WAMP-on, valamint a Sterling-, az Ezüstgalériában és a FIAN Konceptben, külföldön pedig Prágában is megvásárolhatók.

Fotó: Horváth Anikó, Lázár Veronika, Nagy Bálint, Selmeczi Dániel