V-ház

Eredendően csillaghegyi, majd pilisborosjenői gyerekként nagy örömmel fogadtam Csizmadi Péter, a Reload Építészstúdió tervezőjének levelét, melyben a Csillaghegy (és féligmeddig Üröm) fölé magasodó, újonnan elkészült rókahegyi épületüket mutatja be.

DSC_8542

Az iroda olyan két generációs családi ház tervezésére kapott felkérést a telektulajdonostól, mely a beépíthetőség maximalizálásával teremt nyugalmas, szeparált, kényelmes életteret a két aktív generáció számára olyan módon, hogy mégis közel vannak egymáshoz. Az elvárásoknak megfelelően két, egymástól teljes egészében különálló lakás jött létre. Jóllehet az épület saját célra készült, a kivitelezés során számos ajánlat érkezett a két lakásra.

5 2 1

A déli tájolású domboldalon a telek lehető legmagasabb pontjára került az épület, így  használva ki a nappali és a felette helyet kapó szülői háló és fürdő hatalmas üvegfelületein át látható örök panorámát. A házakat a Hármashatár-hegy és a város felé tájolták, a nappaliból és hálószobából remekül látszik a Gellérthegy, a Parlament és a kanyargó Duna mellett az egész belváros. Az épület konzolos kiemelése a lebegés érzetét kelti.

Az ház alakú ház formaképzése nem hat túl bonyolultnak és mindenki felismeri benne a hagyományos nyeregtetős épület archetípusát. Ugyanakkor fontos volt a hagyományos formaképzést maivá tenni olyan módon, hogy a tulajdonos személyiségéhez alkalmazkodva megfeleljen a kisvárosi nyeregtetős környezetnek és ízlésvilágnak.

DSC_3644_r DSC_3150 DSC_8261

A formát minden sallangtól megfosztotva a látványt a falak és a nyeregtető uralja. Az építészeti részletekben rejlik a frissesség nyitja, az újraértelmezett vidéki lét záloga. Az volt az építészek célja, hogy a régi megszokott formavilágott megújítva, de annak értékeit megtartva egy új minőséget hozzanak létre. A két épületrész a külső lépcsősor végét lezáró, beforduló tömeggel zár az északnyugati irány felől, így óvva a lakókat a széltől és egyúttal ezzel a gesztussal hozva létre az épület karakterét meghatározó V alaprajzot is.  

DSC_8554_r

“A design tekintetében a megbízónak nem volt konkrét elképzelése, nyiltottan állt az ötleteinkhez. Sok beszélgetés tanulságából alakult ki a panoráma elsőbbsége, mint mindenek felett álló térszervezési elv. A telek egyik legfőbb erénye éppen ez a 180 fokos panoráma, melyre aztán az egész tervezési folyamat és telepítés fel lett fűzve. Ennek persze ára van, mégpedig az az impozáns előlépcső, mely a két épületrész közötti hasítékba ékelődve vezeti fel a látogatót a város fölé. A lépcső tetjéről visszatekintve tárul elé a gyönyörű panoráma” – meséli Csizmadi Péter.

Tervezők: Petőcz-Tóth Anikó, Csizmadi Péter DLA, Reload Építészstúdió