THINK GLOBAL, BUILD SOCIAL! + ÉPÍTŐK kiállításmegnyitó

2010. október 3-án nyílt a New York-i MoMA-ban az első olyan kiállítás, mely a jelenkori szociálisan érzékeny vagy szolidáris építészet legkiemelkedőbb példáit és alkotóit mutatta be. Ekkor történt meg először, hogy egy ilyen súlyú kulturális intézmény felfigyelt és teret adott az elmúlt több mint 2 évtized kísérleti, szociálisan elkötelezett építészeti jelenségeinek. A kiállítás kurátora, Andres Lepik, a müncheni Építészeti Múzeum igazgatója 2014-ben hasonló tartalommal, ám új címmel nyitott tárlatot immár Németországban, a frankfurti Építészeti Múzeumban.

01

Markóci közösségi ház / Holczer Veronika

A Think Global, Build Social! olyan építészeti projektek bemutatására vállalkozott, melyek képesek voltak valódi változásokat generálni, közösséget építeni, hidat verni kontinensek, kultúrák és civilizációk közé. Projekteket vonultatott fel, melyek bemutatják, hogyan vehet részt valóban hatékonyan egy építész vagy egy építész közösség egyes társadalmi jelenségek fejlesztésében. A Goethe-Institut Budapest – Goethe Intézetnek köszönhetően utaztatható formában is elkészült kiállítás nem csak építészetről és nem csak építészeknek szól. Rávilágít arra, hogy a segítségnyújtás valódi lehetőség, illetve arra, hogy mindenki vállalhat aktív szerepet egy közösség fejlesztésében saját képességeinek, eszközeinek és lehetőségeinek megfelelően.

02

Valkonyai pajtaszínház / Kemes Balázs, Varga Imre Zoltán, Láris Barnabás

A kiállítás korábbi állomásai, a frankfurti Deutsches Architekturmuseum és az Architektur Zentrum Wien után 2016. március 23-tól Budapesten a FUGA-ban látható. A budapesti tárlatot a Goethe Intézet számára mindig is kiemelten fontos magyar perspektíva, a hazai szociálisan érzékeny építészetet bemutató kiállítás teszi még érdekesebbé.

03

Monori biobrikett szárító / Fazekas Katalin, Fejérdy Péter, Kemes Balázs, Oroszlány Miklós

A magyar szekciót a Hello Wood állítja össze Builders/Építők címmel, 12 hazai kísérleti építészeti projektet bemutatva, melyek a nemzetközi anyag mellett a helyi sajátosságokra, hasonlóságokra és különbözőségekre irányítják a figyelmet.

1914976_1070673966318324_8800895122831035080_n 11201817_1070673796318341_712594852596661961_n 8278_1070673779651676_8203200404756960056_n

A kiállítás a budapesti Goethe Intézet és a Hello Wood közös szervezésében, a MOME – Moholy-Nagy Művészeti Egyetem és a Fugaközreműködésével, valamint a Leier és a Layher támogatásával valósul meg.

Megnyitó: március 23., 19 óra
Finisszázs: április 11.
Helyszín: Fuga Építészeti központ (Bp, Petőfi Sándor u. 5)

Megnyitja: Andres Lepik, a Think Global, Build Social! Kiállítás kurátora, Michael Müller-Verweyen, a budapesti Goethe Intézet igazgatója és Pozsár Péter, a Hello Wood kurátora.

Kiállításra kerülő magyar projektek:
_Markóci közösségi ház / Holczer Veronika
_Valkonyai pajtaszínház / Kemes Balázs, Varga Imre Zoltán, Láris Barnabás
_Monori biobrikett szárító / Fazekas Katalin, Fejérdy Péter, Kemes Balázs, Oroszlány Miklós
_Bogyoszlói piac / Tátrai Ádám, Stein Júlia
_Lenkeprojekt / MOME ecoLAB
_Pletykapad, Sárkányteregő, Tigris / Hello Wood Workshop `12
_BAGázs / Reflekt Studio
_Komposztáló árnyékszék / Borbás Péter
_Csoma szobája / Irimiás Balázs
_Górészínház / Debreceni alkotó műhely
_Arkt művészeti ellátó / Fábián Gábor, Fajcsák Dénes