Korcsmár Eszter/Kores képzőművész képgrafika szakon diplomázptt a Képzőn, találkozásunkhoz azonban nem a képzőművészeten keresztül vezetett az út. Tavaly egy DIP design vásáron láttam meg először a Kores ékszereket, melyek mágnesként vonzották a szemem, izgalmas, különleges formáik és élénk színeik azonnal megfogtak, nyomban vettem is egy karkötőt, amit aztán egész nyáron viseltem. Eszter ékszerei (melyeknek ő a doodad elnevezést adta) talált kincsekből, a legkülönfélébb anyagokból és különleges történetekből születnek. Minden apró alkotóelem régi emlékekről mesél, és Eszter keze alatt új életre kel. Idén nyáron, ahogy kisütött a nap, újra eszembejutott, így lett egy újabb karkötőm, nyakláncom, két ajándékfülbevalóm és így született meg ez az interjú is.
– Mindig is tudtad, hogy képzőművész leszel? Hogyan alakult ez az út?
– Nagyon komoly szó nekem ez a képzőművész besorolás, mindig is az volt. Szerettem egyetemre járni, mert úgy éreztem, végre olyan dolgokban merülhetek el, ami mindig is érdekelt. Harmadszorra vettek csak fel képgrafika szakra, akkor magam is azt éreztem, hogy ha most nem, akkor az élet megmutatta, hogy nem erre kell mennem. Szerencsém volt és most örülhetek, hogy a képzőművész kategóriába esem, és nem cukrász, stewardess vagy titkárnő vagyok. Azért mondom, hogy szerencse, mert ezekben az állásokban valószínűleg már kipurcantam volna. Minden tiszteletem azoknak, akik évekig egy cégnél vannak és hősiesen viszik a mindennapokat 8tól 6ig vagy más műszakban. Próbáltam. Visszatérve a kérdésre, nem tudtam óvodás koromtól, hogy mi szeretnék lenni és amikor választás elé kerültem, hagytam, hogy az élet döntse el. Felvételiztem angol szakra is, illetve egy szakmát is tanultam, amiben végül sosem dolgoztam.
– Mi mindennel foglalkozol, és hogyan alkotnak ezek a tevékenységek egészet az életedben?
– Ugye arra gondolsz, hogy bigyókat készítek és ez hogyan is illeszkedik a képzőművészethez? Őszintén nem gondolkodtam ezen, amikor belekezdtem. De a játék, és a létrehozás nagyon szorosan összeköti számomra, vagyis az önazonosságom azt hiszem, nem csorbult. Kis léptékben akartam tárgyakat készíteni és ez sikerült is.
– Mit mondasz el képzőművészeti alkotásokon keresztül és mit üzennek az ékszereid?
– Érdekes, hogy a festményeimmel majdnem mindig pontosan tudtam, mit akarok üzenni és az alkotás ezzel a tudattal történt. A tárgyakkal nem így van. hagyom magam meglepni, kísérletezem. Jóval felszabadítóbb, mint előre megfontolt szándékkal elkövetni valamit. Örülök, ha ezekben a kis bigyókban felfedezhető bármi pozitív: az újrahasznosítás, tudatos gondolkodás, tárgyszeretet, esztétikum, humor vagy csak a kicsattanó színek által keltett energia – de összességében egyikre sem kell törekednem létrehozásukkor. Úgy tűnik, ez egy olyan műfaj, ami adja magát. Szoktam mondani, hogy bárki meg tudja csinálni, de mindenki mást alkotna ugyan azokból az elemekből is.
– Hol láthatók az alkotásaid és hol kaphatóak az ékszerek?
– A munkáim az artkores.com honlapon láthatóak, valamint itt: https://www.works.io/eszter-kores, élőben pedig egy pár munka a Brody House-ban. Az ékszerek jelenleg a Szimpla Design Shopban kaphatóak, illetve most online is rendelhető pár a pink-code.com -on.
Kores ékszerek a Szimpla Design Shopban
– Mi jelent számodra értéket, min van a hangsúly? Akár az életeben, akár az alkotás területén?
– Az értékhez rögtön tapad, hogy akkor ebből ki is rabolhatnak minket. Úgyhogy talán a legnagyobb érték az, amit nem vehetnek el tőled: például egy ötlet, egy jól megfogalmazott gondolat, maga a gondolkodás szabadsága, illetve ha van időd rá, csak úgy kibámulni nyugodtan a fejedből frusztrációktól mentesen. Szabadság: amikor nem kell rohannod az idődet pazarolva. A változatosság, a kényelem, egy szép tárgy, vidámság. Mondhatni egy értékválság is hozzásegített, hogy mütyűrözzek. Egyrészt a saját életemben is fontosabbak lettek az előbb felsorolt dolgok a pénz helyett. Megtanultam visszavenni, alapfunkciókra költeni. Az ékszereimben van pár olyan anyag, ami érték volt de már másként funkcionál. Ezek átmentése, új esztétikája érdekel. kicsit olyan vagyok, mint egy menhely a negligált kacatoknak. Jó látni az új összhangot egy hordható ékszerben ahelyett, hogy a sufniban vagy a kacatládában kallódik, vagy többszázéves bomlását kezdi valahol. Másrészt kihívás így, az adottból összerakni valamit.
– Egy interjúban azt mondod, hogy nem mered ékszernek nevezni a darabjaidat, pedig szeritem nagyon is azok. Mit gondolsz, mitől válik valami ékszerré?
– Mindenképpen attól válik ékszerré a cucc, a doodad, ha hordják, azaz a viselőtől függ minden. Ha az ékszer az emberi test csomagolásának masnija, akkor viszonylag nagyot tud alakítani. És ez egy opcionális dolog, ami külön öröm. Az ékszer szónak annyira klasszikus csengése van első felütésre, hogy ahhoz képest az én dolgaim csak játékok, és nem is szeretném túlmisztifikálni.
– Mit jelent számodra a talált anyagok újrahasznosítása?
– Valamiféle újramentést, jó célú játékot, figyelemfelhívást a műanyagokra. Bár a kész ékszereket nem sorolnám be semmilyen irányzatba (nem vegytisztán újrahasznosítottak), már csak azért sem, mert mindegyik doodad más és más lehet, de tisztában vagyok vele, hogy e nélkül nehéz körülírni a tárgyakat. Kár, hogy nem elég rá ez a szó, hogy doodad 🙂
– Ékszereid igazi mesemondók, mindegyik esetében fontos a származás és a teremtéstörténet, erre utal talán a számozás is.
– Egyszerűen olyan kedves, nem mellékesen hordható tárgyakat szeretnék létrehozni, ami kellemes a szemnek. Kicsit formabontóak, de attól még szerethető tárgyak. A cél ennyi, a többi néha ráérzés, néha egy kis újítás, random dolgok picit átgondolt egymás mellé kerülése, és csak remélem, hogy a végeredmény mások számára is tetszetős. Dehát valami ilyesmi történik más design-termék létrehozásánál is, kicsivel több tervezéssel, ami esetemben szükségtelen. Nálam nincs sorozatgyártás, minden kicsiben megy és ezt meg is szeretném tartani. A számozást magától értetődően kezdtem el az elején, mert ahogy készen lett az első 10 doodad és azokat befotóztam, ésszerűnek tűnt sorszámozni az elkészülés sorrendjében, már csak az archiválás miatt is. Ekkor utólag márkajel, és ennek hátlapjára számok kerültek. Az első 30-40 után nem haladtam teljesen sorrendben, és azóta a számozás is elmaradt, most már csak az úgymond kiváltságosabb, emlékezetesebb daraboknak adok számot. azoknak, amik már majdhogynem személyiséggel bírnak :))) De viccet félretéve, nem csak számozni lehet ezeket az ékszereket, volt hogy a tulajdonos monogramja vagy beceneve került bele.
– Nagyon érdekelne, hogy honnan származnak az ékszerek alkotóelemei?
– A bőrnyesedékek táskakészítőktől származnak, a molinó egy momén végzett lánytól… Csupa ügyes tervezőt ismerek szerencsére. De van, akiktől kacatokat kapok, és van egy faműhely ahol megengedett kisebb darabokat lecsippentenem. az egész talán abból is áll össze, hogy mindenből csak kis hozzáférésem/alkatrészem van és ebből kell összeállítanom a saját munkámat. Az egész elég életszagú, nem? Legalábbis nekem van párhuzam a munkafolyamatom és az élet összetettsége között. Vicces.
Eszterrel, ékszereivel és néhány izgalmas meglepetéssel is találkozhattok augusztus 6-án a Gardrób Közösségi Vásár vadiúj designer szekciójában, ahol a szervezők minden alkalommal egy újabb tehetséges hazai tervezőnek nyújtanak lehetőséget a bemutatkozásra!