Bomo Art X Buzás Aliz

A Bomo Art 20. évfordulójának alkalmával egy új és merész ötlettel állt elő, amelyben a hagyományos könyvkötés találkozik a kortárs képzőművészettel: fiatal magyar művészek közreműködésével 2017-ben elindították a limitált kiadású Kortárs Képzőművészek Sorozatot, amit évente egy alkalommal jelentetnek meg. 

Az alkotókkal közösen elkészített naplók stílusa a Bomo Art világától merőben eltérő, mégis tökéletesen illeszkedik korábbi termékeikhez. Ezekkel a mintákkal a múltból a jelen Budapestjébe csöppenünk.

A korábbi években Barabás Zsófi és Csató József képzőművészekkel alkotott sorozatokat idén Buzás Aliz illusztrátorral való együttműködés követi, melynek keretében kétféle határidőnaplót, és naplót készítettek. A limitált kiadás 2019 ősztól 2020 tavaszig lesz kapható.

Buzás Aliz 2013-ban diplomázott a MOME tervezőgrafika szakán, de már középiskolában is ezt a szakmát tanulta Szegeden. Kicsi gyerekként is teljesen egyértelmű volt számára, hogy grafikus akar lenni. Valóra is váltotta álmát: szabadúszó illusztrátor lett, aki szeret kísérletezni a formákkal, mintákkal és színekkel. Mániákusan rajzol kávézókban, baráti találkozókon, éttermekben filcekkel és draw pad-del is. Rajzaival szeretné megmutatni, hogy milyen színesnek, játékosnak látja a világot.

Kapott már felkérést a Közlekedési Múzeumtól, a Facebooktól és a Washington Post-tól is. Vonzza az újdonság, szeret új dolgokat kipróbálni, de témaként gyakran visszatér a városi közlekedéshez, az építészet és az ember kapcsolatához. A Bomo Art számára készített grafikák is ezt a tematikát követik.


A kétféle beosztású (heti, magyar névnapokkal ellátott és heti jegyzetelő) Bomo Art határidőnaplókon kézzel készített rajzai, a naplókon pedig draw pad-del rajzolt grafikája jelenik meg. Mindkető témája a városban élő ember. A kollekció darabjai már kaphatók a Bomo Art webshopjában és jövő héttől a Stilshopban is elérhetőek lesznek!

Fotó: Rácmolnár Milán