Néhány nappal ezelőtt megkedveltem a Nyugati teret. Azt a teret, amit eddig nem szívesen látogattam. De szeptember végén gazdagabb lett néhány betűvel és színfolttal, aminek hatására már mosolyba burkolózva járok arra (márpedig minden nap járok arra). Az 1000% alkotócsoport fiatal művészei ugyanis lefestették a felüljáró pilléreit. Én, te, ő, mi, ti, ők. Ezek a személyes névmások díszelegnek most ott szép sorban. Engem egyből gondolkodásra késztettek, s remélem Ti is így vagytok (vagy lesztek) ezzel.
A főváros egyik legforgalmasabb pontján díszelgő falfestményekkel természetesen nem csak a látványfokozás volt a cél. Az Iparművészeti Egyetem egykori diákjai – Füredi Tamás, Orosz Richárd, Stark Attila, Szabó Balázs és Vörös Krisztián – a nagyvárosi elidegenedés, az egymással szembeni közömbösség, figyelmetlenség ellen emelik fel a szavukat (s ecsetüket), elmélkedésre ösztönözve az arra közlekedőket.
A festmények három napon át készültek, összesen 70-80 liter festék felhasználásával. A köztéri alkotás a 4. PLACCC Fesztivál keretein belül született (ahogy a népszerű Csendautomata is) és valószínűleg 2013 őszéig ott is marad.
Te gondolkodsz eleget saját magadról, céljaidról, vágyaidról, úgy igazán őszintén, s teszel is mindezért? Eleget törődsz a barátoddal? Adsz elég teret a kedvesednek, hogy ő is létezhessen, s megmaradjon saját maga? És elgondolkodtál mondjuk azon, hogy ő ott melletted, például a kollégád, vajon miért teljesít mostanában gyengébben? Hiszen mindennek van oka! És mi van mivelünk? A szerelmeddel megbeszéltek mindent? Megfelelő a kommunikáció köztetek? Figyeltek kellőképpen egymásra? Ti. Biztosan éreztél már úgy, hogy ha ti kedvesebbek, megértőbbek és vidámabbak lennétek, akkor én is az lennék. Ha toleránsabbak lennénk, máris jobb lenne a mi és nem lenne gond tiveletek sem, és aztán énvelem sem. És ott vannak ők is, ott körülötted, mondjuk a villamoson, nap mint nap, de egymásra sem néznek, csak akkor szólnak egymáshoz, ha káromkodva tessékelik el egymást az ajtótól, szóval ők, az ideges, rohanó, morcos és panaszkodó massza, ők! Pedig ha lenne én, te és ő, akkor lehetnénk mi is, egy boldogabb közösség, boldogabb egyénekkel.
Persze ez csak az én gyors eszmefuttatásom, de próbáld ki Te is! Játssz el a hat személyes névmással többször is egy nap, mindenféle szituációban… a postán, otthon, vagy a munkahelyeden! Szerintem mindenképpen türelmet, odafigyelést és kedvességet fog szülni. S ha igaz, hogy azt kapjuk vissza, amit adunk, akkor talán elindulhat valami. A kezdeményezés szerintem „nem csak szép, de okos is”.
(Persze kérdéses, hogy egyáltalán észreveszik-e az emberek ezeket a festményeket…)
Szép napot kívánok neked, nektek, neki, nekik, magamnak és magunknak!
Én (Rókalány)
