SULA táskák

sula

Egyik műhelyből ki, másik műhelybe be, táskára festék fel, sütőbe torta be, két kiállítás között suliba fel, cukrászkellékesből ki, át valamelyik bolhapiacon… így telnek Góg Angéla napjai. A Műhely kávézó & galéria, valamint a 7/7 design kapcsán már írtunk Angiról, most azonban saját, SULA névre hallgató táskakollekcióját mutatjuk be nektek.

kékfehér07

fehér01

kékfehér08

Ahogy hallgattam történetét a táskakollekcióról, feltűnt, hogy folyamatosan a hármas számnál köt ki. 3 méretben, 3 alapszínben kaphatók, melyek egyik különlegessége a 3 fokos szögben elvágott logó és az ugyanígy aszimmetrikusan lefestett gumis felület, de néhány varrás is 3szöget formál, ráadásul 3 jó barát segítette a kollekció létrehozásában és a Műhelyes hölgyek is épp hárman vannak. Nem lehet véletlen, hogy ez a 3. cikkünk Angival kapcsolatban, igaz? 🙂

kékpiros01

kékpiros02

Elmesélte, hogy sokat kísérletezett az anyagokkal, megoldásokkal, mire rátalált az ideális eljárásra. Leginkább a speciális saválló, hőálló gumi réteg jelentette a kihívást, amellyel a táskák alját és alsó részét vonja be. Az ötletet a munkavédelmi ruhák és saját mániája adta – mivel táskáit mindenhová leteszi –, ezért a kerti- és munkáskesztyűk vulkanizált gumiját hívta segítségül. A kezdeti mártogatós technika helyett végül a festett megoldás mellett döntött, így a szövet festővászonként is funkcionál, ráadásul a darabok is megismételhetetlenek, nincs két egyforma.

kékfehér06

kékfehér02

Nagyon fontos számára a tartós dolgok létrehozása és a lehető legkevesebb anyagfelhasználás. A külső vásznak natúr, zöld és kék színekben állnak rendelkezésre (utóbbi limitált mennyiségben), a belső anyagokat és a hevedert pedig maga festi, így nincs színeltérés. A kék árnyalatot például 16 kékből keverte ki! A többi kellék sem vásárolt, hanem egyedi tervezésű, vágatott acélalkatrész.

kék01

kék02

kékfehér05

A gumi rétegek piros, sárga, kék és fehér színekben pompáznak a strapabíró táskákon, melyek közül a legkisebb iPad méretű, a közepes tökéletes például kerékpározáshoz, a legnagyobb pedig hatalmas belső tere miatt praktikus, szóval mindenki találhat kedvére valót. Az egyszerű, letisztult formákon a gumi a legerőteljesebb, még záró fémcsatok és címkék sem terelik el a figyelmet.

piros02

piros01

S hogy honnan a SULA elnevezés? A szula egy kék lábú madárfaj, tehát a festettségre utal a névválasztás. A kék egyébként az arculat színe is egyben, melyet Forrai Ferenc grafikus álmodott meg. A logó a gumival megegyező árnyalatban szitázással kerül a vászonra, s szintén kiemeli a festettséget, ferdeséget, sőt, innen bontakozott ki az egész aszimmetrikus vonal. Ugyan a táska a GOGA design terméke, Angi a táskák mellett azt is bemutatta még ősszel, a Design héthez kapcsolódó SULA premieren, hogy kik segítették a munkában… hogyan hatottak gondolatai Ferkóra, majd az ő grafikái miként alakították tovább a táskák életét… hogyan inspirálta Krulik Marcell fotóit és testvére, Góg Emese videóit, melyek egyikében az alkotás momentumai és Angi gondolatai lüktetnek.

fehér03

kék03

kék05

Kérdeztem Angit, hogyan telt a nap, mikor is eszébe jutott az ötlet. Elmesélte, hogy fürdőben járt aznap, s nézte, ahogy ültek, lebegtek az emberek a vízben… talán innen jött a mártogatós ötlet. Aztán nem hagyta nyugodni a gondolat. Szerencsénkre. 🙂

fehér04

kékfehér10
zöldkék01
A SULA táskák története természetesen nem áll meg itt, a jövőben új színek, anyagok, felületek, minták is felbukkanhatnak, úgyhogy ezért is érdemes sűrűn betérni a Műhely kávézóba, ahol megvásárolhatjátok őket.

sárga01

zöldsárga01