Design Hét – Nyitott Stúdiók – NON+

Az idei évben is folytatódik sok éves hagyományunk – a Design Hét közeledtével bemutatjuk legkedvesebb programsorozatunk, a Nyitott Stúdiók résztvevőit. Ki mással is kezdhetnénk az ajánlót, mint kedvenc hazai divatmárkánkkal, a NON+-szal?!

A Nyitott Stúdiók a Design Hét eseményorozatának legnépszerűbb programsora, nem véletlenül, hiszen a programban résztvevő design stúdiók az év nagy részében zárt ajtók mögött működnek, és munkáikkal legtöbbször csak kiállítások alkalmával, bemutatókon, vagy a médiában találkozhatnak az érdeklődők. A Nyitott Stúdiók keretében azonban évente egyszer bepillantást nyerhetnek a látogatók a stúdiók színfalai mögé, megismerkedhetnek a tervezőkkel, akik személyesen mesélnek munkájukról, tapasztalataikról és bemutatják, hogyan alkotnak, dolgoznak az év többi napján.

Idén 14 tervező műhelye nyílik meg a közönség számára: megismerkedhetünk az egyik legfrissebb és legnépszerűbb fiatal táskamárka alkotóival, a program keretében két cipőtervező műhelyébe is ellátogathatunk, bútor, lámpa és kerámiastúdiók munkáit csodhálhatjuk meg, építészekkel, belsőépítészekkel és formatervezőkkel találkozhatunk – a kínálat az idei évben is nagyon színes.

A programokon való részvétel általában regisztrációhoz kötött, a helyek hamar betelnek, ezért érdemes mielőbb jelentkezni a kiválasztott stúdiólátogatásokra!

A gazdag programból elsőként a NON+ divatmárka nyitott stúdióját ajánljuk. Letisztult minimalizmus, visszafogott paletta és kényelmes funkcionalizmus jellemzi Kiss Sarolta brandjét, mely nem a gyorsan változó trendeket követi, hanem egy állandó, megbízható pont szeretne lenni azok életében, akik számára fontos a kényelem és a kifinomult stílus. Az egyszerű vonalakkal megalkotott, sportos, vagány ugyanakkor kényelmesen elegáns darabok következetes állandóságot képviselnek a gyorsan változó trendek világában. A NON+ kollekcióinak darabjai történeteket mesélnek: minden gyűjtemény saját mottó mentén születik meg, melyek a tervezői pálya egy-egy fontos mérföldkövét jelölik.

A NON+ showroomba látogatók megismerkedhetnek a márka tervezőjével és bepillanthatnak a tervezés kullisszatitkaiba, ahol fény derül az őszi kollekció mottójának eredetére és az ahhoz kapcsolódó személyes törétnetre, mellyel kapcsolatban meglepetéssel is készül a stúdió a látogatók számára!

Nyitott Stúdió alkalmak:

október 9., 19:00-21:00
október 16., 19:00-21:00

Regisztráció: kisss@nonplusz.hu
Létszám: max. 15 fő / alkalom