Design Hét – Nyitott Stúdiók – NON+

Az idei évben is folytatódik sok éves hagyományunk – a Design Hét közeledtével bemutatjuk legkedvesebb programsorozatunk, a Nyitott Stúdiók résztvevőit. Ki mással is kezdhetnénk az ajánlót, mint kedvenc hazai divatmárkánkkal, a NON+-szal?!

Design Hét Budapest – Nyitott Stúdiók – Fablab

A FabLab Budapest egy nemzetközi hálózat részét képező nyílt innovációs műhely; olyan közösségi kezdeményezés ahol bárki hozzáférhet technológiákhoz, melyek korábban csak ipari kölrülmények között voltak elérhetők és egy közösséghez, melyben megoszthatja ötleteit és inspirálódhat.

Nyitott Stúdiók a Design Héten

Idén is folyatatódik a Design Hét Budapest egyik legnépszerűbb programsorozata, a Nyitott Stúdiók, melynek keretében az érdeklődők ellátogathatnak a legismertebb hazai designerek műhelyeibe és bepillanthatnak alkotói mindennapjaikba.

Nyitott Stúdiók 2013 – Designerek a metszéspontban

A 2013. szeptember 27. és október 6. között zajló jubileumi Design Hét Budapest, Nyitott Stúdiók kezdeményezése immáron ötödik éve teremt alkalmat arra, hogy az érdeklődők személyesen is találkozhassanak a designerekkel, közelről ismerhessék meg a stúdiókban, műhelyekben, műtermekben zajló munkát.