Atrium fotópályázat

Még egy hétig, október 5. 23.59-ig lehet szavazni az Atrium fotópályázatának a legjobb képeire. Az építészeti magazin júliusban kérte meg arra olvasóit és az ország amatőr fotósait, hogy ne csak nézzenek, kattanjanak is rá, és mutassák be, hogy mit is jelent számukra a kortárs építészet. Összesen 684 kép érkezett a pályázatra, 142 ember kamerájából.

Ahogy a CET felett befellegzett

Látványosan nem történik semmi hosszú ideje már a Pesti Duna-part közraktárainak helyén épülő izgalmas, nagy érdeklődésre számot tartó ingatlanberuházással, a CET-tel. A majdnem teljesen elkészült épület hónapok óta tétlenül várja, hogy az engedélyek megérkezését követően élet költözzön belé. Lássuk, mi a helyzet a CET háza táján…

Kőből rakva – Bodonyi Csaba mádi borászata

Úgy látszik erősen indulok a borászati épületekre – a Laposa pincészet és a Gotberg borászat után Bodonyi Csaba mádi borászata immár a harmadik a sorban, amit első pillantásra nagyszerűnek tartok. A mádi borászat a korábban bemutatottakhoz képest jóval hagyományőrzőbb vonalakat követ, de épp úgy megállja a helyét a kortárs borászati épületek sorában, mint a Kis Péterék, vagy Martin Bukolsky munkája.

UAX Studio, Kojetín

Kamil Mrva építész stúdiója tervezte ezt a a régi pajtából átalakított stúdiólakást a Csehországi Kojetínben. A dombtetőn elhelyezkedő épületből csodás kilátás nyílik a környező tájra. Az építtető úgy szerette volna átalakítani a régi pajtaépületet, hogy megfelelő teret nyújtson stúdiója és lakása számára. Az 1862-ben épült homokkő falakat és oszlopokat megőrizték eredeti állapotukban.

Tovább