50 éve

“A diplomamunkám egy színes, 3 dimenziós betűkből álló köztéri installáció, amit egy napra helyeztem ki a Blaha Lujza térre. A betűk összessége az alábbi szöveget jelenítette meg: „50 éve hogy Pest egy darabját vesztettük el.”

Ironmade’n

Az Ironmade’n kollekció keretében kikísérletezett technológiával – amely a vas rozsdájának kémiai elszínezésén alapszik – ugyan olyan körülmények között sem lehetséges két ugyan olyan darabot létrehozni.

FerroFluid – FerroType

A FerroType elkészítéséhez egy már létező abc-t vágattam ki plexi lapokból, és az így keletkezett nyílásba öntöttem a ferrofluidot, majd különböző színű tust adtam hozzá. A végeredmény egy színes tipográfiai és formai kísérlet, mely a betűk jól ismert alakját egy újszerű anyag kontextusába helyezi.

Letölthető bútorok a MOME hallgatóinak tervezésében

A múlt héten harangoztuk be a MOME, a Bútorszövetség és a Hungexpo együttműködésében megvalósuló Download Design projektet, melynek lényege, hogy a költséghatékony anyagokból megvalósítható bútorok tervrajzait a tervezők ingyenesen letölthetővé teszik, így bárki számára elérhetőek.

Házgyári konyhaprogram 1972–1975

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Inspiráló Designelmélet csapata 2015. március 17. és 20. között kiállítást és szimpóziumot szentel a magyar designtörténet egyik unikális kísérletének, az éppen negyven évvel ezelőtt befejeződött Házgyári Konyhaprogramnak.

Iskolás leszek!

Török Judit kiegészítő taneszközkollekciója nem csupán a jelenleg kereskedelmi forgalomban kapható tárgyi előképekkel való összehasonlításban inspiráló. Az eszközkészlet funkcionalitása teljes mértékben megfelel elődjeinek, megjelenése, kedves játékossága azonban az elődökkel szemben képes arra, hogy kedvet csináljon a tanuláshoz.

IDE X MOME Anim

A MOME designelmélet szakos hallgatóinak december óra rendszeresen megrendezett Inspiráló Designelmélet elnevezésű programján minden hónapban más alkotóterületé a fő szerep. A májusi esemény témája a vizuális kultúra egyik speciális területe, az animáció lesz. A szezonzáró esemény alkalmával különleges, ritkán, vagy egyáltalán nem vetített animációs rövidfilmekkel ismerkedhetnek meg a látogatók a Fogas Házban. Az este folyamán

János vitéz belovagolt Sanghajba – Magyar Design Fórum a MOME szervezésében a sanghaji Hudec Emlékszobában

A magyar designélet sikertörténetei a USE-tól a Preziig, kerekasztal a „Kütyü versus design” témában, a János vitéz kínai designer hallgatók átiratában. Többek között ezek a programok színesítették 2014. március 18-22. között Sanghaj kreatív életét a Magyar Design Fórumon, a Hudec Emlékszobában, a neves építész, Hudec (Hugyecz) László egykori otthonában. A programsorozatot a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem szervezte, az egyetem oktatói küldöttsége, valamint neves kínai oktatók és kutatók részvételével.

BESZÉLŐN 4

December 10-én jön a MOME TransferLab interdiszciplináris műhely szervezésében megvalósuló büntetés-végrehajtás és börtönépítészet témájával foglalkozó beszélgetéssorozat következő részére: Beszélőn 4. – 2013. december 10. Kedd, 18h MÜSZI

MOME Gólyabál

Jövő héten csütörtökön ünnepli a MOME az egyetemre érkezett gólya hallgatókat egy fergeteges buli keretében a Kuplungban. Ha szeretnétek megismerkedni a jövő legmenőbb kreatív arcaival, egyértelműen ott a helyetek!

Kiskakas Animációs Filmnapok

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem animáció tanszéke hatodik alkalommal szervez KISKAKAS Animációs Filmnapokat, amelynek legfontosabb célja, hogy az animációs filmművészet legfrissebb, feltörekvő, újító alkotásaiból nyújtson ízelítőt. Ezen túl, követve a korábbi fesztiválok hagyományait, idén is fontos szerep jut az előadásoknak és a kerekasztal beszélgetéseknek.

MOME Design Rafting

A MOME design rafting a formatervező tanszék lassan tradicionálissá váló maratoni évkezdő design eseménye, melynek keretében már végzett, gyakorló tervezők és az első éves hallgatók közösen alkotnak meg egy tárgyat, koncepciót, az aktuális tematikának megfelelő rendszert a design eszközeivel.