Tervhivatal

A tervhivatal építészeti tervezés mellett bútorok és tárgyak tervezésével is foglalkozik. A Magyar Design standon április elején Varrat elnevezésű széküket mutatják be, melynek formai megjelenése mellett különlegessége, hogy megváltozott munkaképességűekkel közösen állítják elő a pécsi Retextil közreműködésével.

Dubaiban nyomul a Position

A Közel-Kelet legnagyobb design eseményén állít ki a Design Terminál mentorált cége, a POSITION Kollektíva. A Design Days Dubai-on vezető nemzetközi tervezők és galériák mellett van jelen a magyar márka, akiknek már az első néhány napban több ezer Euro értékben sikerült értékesíteni designtárgyaikat. A Design Terminál támogatásával a POSITION Kollektíva is részt vesz a hétvégén megnyílt

3LEGS

Tavaly nyáron ismerkedtünk meg Tarcali Dávid, a Studio Nomad csoport tervezőjének acéllemezből hajlított játékos asztalkollekciójával, a 3LEGS-zel. A három különböző méretben készült asztal megjelenése geometriai mintázatokból és építészeti formákból inspirálódik, az elnevezés pedig a hagyományos három lábú asztal egyszerű funkcionalizmusára utal. Minden darab egyszerű 3 mm vastagságú acéllemezből hajlított, különlegességük, hogy absztrakt formaalkotásukból adódóan különböző perspektívából tekintve

Pazar Loft a N3ST PROJECT tervezésében

Barna Orsolya és Pucsek Viktor építészek új irodájában készültek ennek a 13. kerületi loft lakásnak a belsőépítészeti tervei. Reméljük, sok hasonló minőségű munkát látunk még a N3ST PROJECTtől a jövőben! A N3ST PROJECT  kreatív csapata első sorban belsőépítészettel és formatervezéssel foglalkozik. A tervezők minden feladatot annak komplexitásában értelmeznek, nem berögzült sémák alapján dolgoznak és őszintén szeretik,

Prān

A Prān kollekció egy ülőbútor- és egy lámpacsaládot tartalmaz, melyek formavilága, variálhatósága és frissessége tavaly ősszel Londonban szép sikert aratott – néhány héttel később neves nemzetközi designmagazinokból köszöntek vissza a darabok.

Komáromban szépül az A38

Ma délelőtt szállt partra az A38 hajó a komáromi hajógyárban, ahol az elkövetkezendő hetekben a tíz évente előírás szerint kötelező parti szemlére, ellenőrzésre és karbantartásra kerül sor. Az A38 legénységéhez csatlakozva mi is ellátogattunk a délelőtti kiemelésre, és abban a ritka élményben volt részünk, hogy Budapest kedvenc hajóját láthattuk a szárazon.

Studio VJEM

Fiatal prágai designcsapat munkájára lettem figyelmes a Designeast magazinnak köszönhetően. A VJEM építész-design stúdió munkái között olyan ízléses és finoman kivitelezett darabokat találunk, melyek nyomban felhívják magukra a figyelmet és azonnal a birtoklás vágyát keltik.

BESZÉLŐN 4

December 10-én jön a MOME TransferLab interdiszciplináris műhely szervezésében megvalósuló büntetés-végrehajtás és börtönépítészet témájával foglalkozó beszélgetéssorozat következő részére: Beszélőn 4. – 2013. december 10. Kedd, 18h MÜSZI

Szendrő Péter DLA-ja

A cikk megtévesztő címével ellentétben nem csupán Szendrő Péter fiatal építész DLA dolgozatáról és az általa készített remek építészeti és belsőépítészeti munkákról szól, hanem a dolgozatot tartalmazó portfólió könyv grafikai tervezéséről, mely Polgárdi Ákos munkáját dicséri.

Margitutcakilenc

Néhány napja nyitotta meg kapuit a Margitutcakilenc. A Margit híd budai hídfőtől néhány perces sétával megközelíthető kávézó-étterem-közzöségi tér és áruda különleges adottságaival a Káli-medence hangulatát varázsolja a Margit körút tőszémszédságába. Varázslatos!